Mert szeretem.

Friss topikok

Sting 60!

2011.10.02. 17:45 willgrimm

Ma ünnepli 60. születésnapját a tizenhatszoros Grammy-díjas, idén karrierjének 40. évét taposó Gordon Matthew Thomas Sumner, azaz Sting. Bár az utóbbi időkben szinte folyamatosan koncertezik és válogatáslemezeket ad ki (nem termelve új dalokat), zenei tehetségét nyugodtan elismerheti az is, aki esetleg nem kedveli. 40 évig folyamatosan a színpadon maradni és ezt majdnem végig az élvonalból tenni, elég korrekt teljesítmény.

Bár sokan úgy gondolják, hogy a The Police volt az első formáció, amiben szerepelt, de ez nem igaz. Egyrészt, mivel a zenekar csak 1977-ben állt össze, másrészt mert hosszabb-rövidebb ideig más zenekarokban is próbálkozott, de az első valóban nagy sikert egyértelműen a The Police hozta meg számára. Az együttes tagjaival már összeszoktak a Strontium 90 nevű zenekarban. Ebből az időszakból hallgatható meg néhány dal a hajtás után, köztük az "Every Little Thing She Does Is Magic" első verziója is! Sting Last Exit-es egyik dala itt hallgatható meg.

tovább »

118 éve született Szent-György Albert

2011.09.16. 07:47 willgrimm

A Google ezzel a képpel fogadott ma. Tehát ismét magyar doodle van, ezúttal a 118 éve született Szent-Györgyi Albert emlékére.

 

 

R.I.P. Amy Winehouse

2011.07.23. 19:32 willgrimm

Tudtuk, hogy baj van, de ez akkor is túl korai volt. Nyugodj békében, Amy Winehouse!

Link.

Robin Williams 60!

2011.07.21. 09:30 willgrimm

Mai napon kereken 60 éves, a chicagoi születésű, Oscar-díjas amerikai színész és komikus, Robin Williams. Happy Birthday!

Rodolfo 100!

2011.05.16. 08:00 willgrimm

100 éve született Rodolfo.

Eredeti nevén Gács Rezső, a magyar bűvészvilág legnevesebb alakja, 1911. május 16-án látta meg a napvilágot. A hazai bűvészvilágra még ma is nagy hatással van, pedig már 24 éve nincs köztünk.

Bicskey Lukács 50!

2011.05.11. 08:00 willgrimm

1961. május 11-én született Bicskey Lukács színművész. 50. születésnapjához ezúton is sok boldogságot kívánunk!

Játszott Macbeth-et, Rómeót, Tartuffe-öt, láthattuk a Szomszédok és Kisváros sorozatban is többek között. Az országos ismertséget mégis Árpa Attila "Argo" című filmjével szerezte meg, Psychó karakterével. (Hajtás után Psycho Best of...) A Star Wars rajongóknak pedig ismerős lehet a méltán népszerűtlen Jar Jar Binks egyébként kitűnő magyarhangjaként.

115 éve történt: Első filmvetítés Magyarországon

2011.05.10. 09:00 willgrimm

Manapság is előfordul, hogy bizonyos mozifilmeket a hazai forgalmazó csak néhány hónapos késéssel mutat be itthon a világpremierhez képest. Ebben a viszonylatban igen gyorsnak számít az, amilyen sebességgel nemzetközi premierje után bemutatkozott Magyarországon a filmvetítés. Fél évvel az első bemutató után megtartják Budapesten, 1896. május 10-én az első filmvetítést.

 

174 éve született: Adam Opel

2011.05.09. 08:00 willgrimm

174 éve ezen a napon született Adam Opel. A róla elnevezett autómárka csak a nevét őrzi, Opelnek fogalma sem volt róla, hogy óriásvállalattá nőtt cége idáig fejlődik. A lakatosmesternek tanult feltaláló a nyugaton nagy népszerűségnek örvendő találmány fejlesztését és gyártását tűzte ki célul: a varrógépét.

 

 

 

Ezen a napon hunyt el (május 1.)

2011.05.01. 12:30 willgrimm

Mai napon a születésnaposok mellett meg kell emlékeznünk az elhunytakról is. Nyugodjanak békében!

Ezen a napon született IV. (május 1.)

2011.05.01. 12:00 willgrimm

A sportolók közül ma ünneplik születésnapjukat az alábbi személyek.

süti beállítások módosítása